Mik azok a törésvédett zárbetétek?

A törésvédett zárbetétekre a leginkább jellemző (mint a nevében is benne van), hogy megakadályozza a betét széttörését, kettétörését, ezáltal védve az ajtóban lévő zárszerkezet kinyitását. A 2020-as statisztikai számok alapján (budapesti adat, itt a legnagyobb a betörések száma), 1000 betörésre 873 zártöréses eset jutott. Ez pedig mind sikeres betörést jelent. Ezt a rendőség is alátámasztja, hiszen a helyszínelés után bizonyítékként lefoglalták a kettétört zárbetéteket. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az ajtó síkjából kilógó zárbetét már a laikus számára is szembetűnő, nem is említve a betörőket!

Hogyan védekezzünk?

Ha nagyon drágának tartják a törésvédett betéteket, akkor legalább egy belülről rögzített átmenő csavaros törésvédő pajzsot kell vásárolni és azt felszerelni az ajtóra. A biztos megoldás azonban a törésvédő pajzs és a törésvédett zárbetét együttes alkalmazása, ez így már tökéletes védelemnek mondható.

Senkit nem akarunk riogatni, de egy fárasztó nap után úgy hazamenni, hogy az ajtóban otthon már nincs benne a zár és minden fel van forgatva, sokkoló. Ezt csak az tudja, akinek volt már benne része, és a legtöbb szerelő, akik láttak már ilyet! Higgyenek a szakembereknek, előzzék meg a bajt, és ez egyszer a védelmet, a nyugalmat tartsák szem előtt, ne pedig az árat!

Megjegyzés, tanács

Sokszor halljuk, hogy nincs pénz, sok az a 40.000 Ft a zárbetétre, ennyit nem áldoznak rá. Persze a napi 1200 Ft-os cigaretta elmegy, de ha megtörténik a baj és betörnek, akkor a felforgatott lakás látványa és a jóval több mint 40.000 Ft kár többe fáj majd. Egy életre megmarad az emberben az is, hogy valaki járt a lakásban. Alkalmazzanak törésvédett betéteket!

Miért drágább a törésvédett zár, mint a többi?

A zárbetétek árát igen magasan befolyásolja a nyersanyagok ára. Az olcsó, sima, egyszerű zárak ára is az elmúlt évekhez képest 3-4 szeresére emelkedett, köszönhetően a réz áremelkedésének.

 A törésvédett zárbetéteknél összetettebb a zárbetét felépítése. Maga a ház réz alapanyagból készül, a kulcsvezető henger igen magas kopásállóságú, teljesen más alapanyagból készül, mint a hagyományos zárbetéteké.  Az RB gyár rozsdamentes csapokat, rugókat, zártoldókat alkalmaz, speciális mozgó alkatrészekkel ellátott kulcsokat készít, továbbá a zárbetét aljába behelyezett erősített acélhíd és a zárbetét elejébe kialakított törés elleni bemarás is megnöveli a zárbetét költségét.

A törésvédett zárbetét ára (drágasága) tükrözi a biztonsági szintjét. Ezért érdemes ezt választani, ha tényleg jót akar az ember a bejárati ajtajába a lakás megfelelő védelmére.

Ha többet akar tudni a törésvédett zárról, hogy néz ki, milyen összetevői vannak, esetleg vásárlást fontolgat a régi kiváltására, ezen a linken tovább böngészhet.

A törésvédelem meddig tarja a zárat ha mégis próbálkoznak?

Nyilvánvaló, hogy a legdrágább autót is el lehet lopni, így a legjobban védett zárat is fel lehet törni, ha van rá idő és speciális szerszám (fúró, flex), amivel fittyet hányva a zajra ki lehet nyitni az ajtót. A betörők azonban nem járnak kézigránáttal, sem hatalmas pajszerekkel, és sok idejük sincs a betörés elvégzésére, a vele járó zajról már nem is beszélve!

A törésvédett zárbetétek a zárnyitásos szerszámokra (fogó, zártörő, zárkihúzó), jól reagálnak (azaz inkább nem reagálnak), mivel a zárbetét A és B oldalát az alsó részen végig védő acél törésvédő híd elroppantása nem lehetséges. Továbbá a zárbetét elejében kialakított ún. letörhető elejű törésvédelem is erre összepontosít. Bár a letörő a betét elejét a betörő letöri, az ajtó zárva marad, továbblépni nem tud, inkább megy a következő ajtóhoz. Az RB zárbetét család mindegyik tagja rendelkezik megbízható törésvédelemmel.

Mik azok a törésvédett zárbetétek?
Mik azok a törésvédett zárbetétek?